Építészet


Nagy Péter építészeti portfóliója 



Pilisi Len Látogatóközpont - Pilisszentiván



együttműködésben: Építész Stúdió - vezető tervező: Hőnich Richárd

A Duna-Ipoly Nemzeti Park a Budapest tágabb környezetében lévő hegységek, folyóvölgyek és a síkság találkozási területe. A Nemzeti Park új látogatóközpontot nyitott Pilisszentivánon, a település központjánál. A feladat kettős volt: karakteres középületként is természetes illeszkedés a falusias lakókörnyezethez. A meglévő lakóház bővítéseként megfogalmazott koncepció szerint új burok (áttört faszerkezet) veszi körbe a régi magot (fehér vakolt ház). 
fotókredit: Juhász Norbert

A metszet lakóház léptékű maradt, de az új funkciókkal kibővülő épület hossza középület léptékű lett. Mivel a lejtős területen a jellemző beépítés esésirányú, így az ugyanígy elhelyezett hosszú tömeg két vége között jelentős magasságkülönbség alakult volna ki. Ezt nem a tető lépcsőzése oldja meg (ahogy a továbbépített hosszú lakóházaknál szokás), hanem a hosszú tető finom megdöntése. Ez a mozdulat az, ami középületté teszi, miközben a véghomlokzatok a falusias környezetbe illőek. A vakolt fehér eredeti házat lamellás vörösfenyő burok veszi körül, átmeneti teret képezve kint és bent között. Ez a transzparencia is erősíti a középület karaktert, különleges fény- és árnyékviszonyokat hozva létre. 

Funkcionális szempontból is az épület magja az eredeti ház, itt van maga a kiállítás. Ezt egészíti ki a bejárat felőli fogadó irodaterület és a padlástéri hangulatú szállásrész gyerekcsoportoknak. A kültér legalább olyan fontos helyszíne a foglalkozásoknak, mint a beltér: a meredek rézsűn kialakított nézőtér, a falamellával határolt kerti terasz, a hálóteremhez kapcsolódó intim galériaterasz, a kertben élő nyárikonyha, és persze maga a hosszú kert.


Silent Meditation Cabin - competition


társtervező:  Juhász Norbert

Koncepciónk lényege, hogy egy egyszerű, semleges teret hozzunk létre a természetben, és kiküszöböljük az összes zavaró tényezőt, mind vizuálisan, mind fizikailag. Egy kocka alakú teret hoztunk létre, amelynek öt oldala szilárd és védelmet nyújt, míg egy oldala teljesen nyitott, ami kapcsolatot teremt a természettel. A tér megemelt, és valamilyen vizuális kiemelés felé néz (például a tó, egy kilátás, sziklák, fák kompozíciója stb.). A hatodik fal teljesen nyitható, így a természethez való kapcsolat nemcsak vizuális, hanem a tér részévé is válik. Itt mindenki ápolhatja elméjét és lelkét: egy hely a meditációhoz, a gondolatok tisztázásához vagy valami jelentős alkotásához. A térben nagyon kevés tárgy található: egy öntöttvas kályha a sarokban (mivel a tűzgyújtás és a hőteremtés rituális és spirituális cselekedet lehet), egy kézzel készített szőnyeg a padló közepén és egy összecsukható, nagy asztal.


látványtervek: Falussy Bence

A lakótér közvetlenül kapcsolódik a meditációs térhez, amely csak ezen a területen keresztül érhető el. Ez az ember földi életének helyszíne. Itt található egy ágy, amely az erdőre néz, némi tárolóhely és egy munkafelület különböző tevékenységekhez (ételkészítés, tea készítése, csomagolás stb.). Ez az a hely, ahol belépünk a kabinba. Célja, hogy egy biztonságos, védett, otthonos tér legyen, ahol az ember pihenhet és kielégítheti személyes szükségleteit. Mérete kisebb, és szintje alacsonyabb, mint a meditációs tér, amely kapcsolat mind a kabin belsejéből, mind kívülről látható.

Családi ház, Óbuda


együttműködésben: Formi Concept, társtervezők - Halmai Dénes, Bach Péter, Szodorai Tímea

A telek Óbudán, a Tábor-hegy oldalában a Máramaros útonfekszik közelítőleg 10% -ot lejt nyugat-keleti irányban. Közelítőleg 6,5 méterre az utcafronttól épül az új épület, melynek összes hasznos alapterülete 298 m2.
Az új épület félszint eltolással illeszkedik a lejtős terephez, hosszentegelyével követi a telek nyugat-keleti irányú lejtését.  A tervezett épület +0,00 szintje = 227,4 Bfm-en van. [A telken jelenleg álló épület terasz szintje 227,5 Bfm) 
A használati szintek az alábbi kiosztással helyezkednek el:
-1,60 m szinten szoba/wellness és tároló funkciók
+0,00 szinten nappali+konyha+étkező élettér közvetlen kertkapcsolattal, délkeleti tájolással
+1,60 m szinten két gépkocsi tárolására alkalmas beálló épül az épület tömegén belül a nyugati homlokzaton,  illetve ezen a szinten helyezkedik el a bejárati előtér az összes szükséges funkciójával együtt.
+3,20 m szinten szülői hálótér csatlakozó gardróbbal, fürdőszobával és keleti tájolású fedett terasszal
+4,80 m szinten gyerekszobák, csatlakozó fürdőszoba, illetve közös nyugati tájulású terasz
+6,40 m dolgozószoba megfelelő kialakítási lehetősége további tervezés tárgya, illetve kijárat a tetőteraszra



A félszinteltolásból adódó belső térkapcsolatok egyértelműen tükröződnek vissza a ház tömegén. Az átmeneti terek a bejárati előtérnél, kertkapcsolatoknál és a teraszok esetében szubtraktív módon jönnek létre, nem jelennek meg a tömegen a házhoz toldott elemek.
A külső anyaghasználatnál a fehér struktúrált vakolat és az antracit/pasztellszürke színben porszórtfém elemek dominálnak. A 8,7°-os nyugati hajlású tetőszerkezet külső héjalása állókorcos fémlemezfedés, melyben a végigfutó sávokon belül napelemek elhelyezésére biztosított a lehetőség. Az erkély és teraszkorlátok függőleges pálcás acélelemekből készülnek. 



4 lakásos tásasház - Budapest, Svábhegy


in cooperation with V+L office, lead architects - László Vincze, Kornélia Parádi
A telepítésnél fontos szempont volt, hogy a telken maximálisan elhelyezhető négy lakás úgy kapjon helyet, hogy délkeleti, vagy délnyugati tájolás mellett mindegyik rendelkezzen saját magas használati értékű szabadtéri kapcsolattal kert, vagy terasz formájában. A beépítés két egymásra harapó kubusból jön létre, melyek egymáshoz képest félszint eltolásban ülnek a terepen és két-két lakást foglalnak magukba.



látványtervek: Ruga Máté

Az épületet illeszkedve az utcaképhez és a kerületi előírásokhoz a telek első felébe helyeztük el, az északi, utcai oldalra helyezve az összes alárendelt helyiséget és a közlekedőmagot, délkeletre és délnyugatra megnyitva a négy lakás összes lakó és nappali funkcióját. Így egyúttal létrejön a elken két magánhasználatú és egy közösségi használatú egymáshoz képest 100-150 cm szinteltolásban lévő déli tájolású kertrész.


Családi ház - Nagykovácsi

együttműködésben: Keményffy Balázs


Ez a családi ház egy erdő szélén épült. Az “L” alakú beépítés következtében a telken különböző intimitású egymáshoz kapcsolódó kertrészek jönnek létre.  Az archetipikus ház forma következtében barátságos arányokat tart az épület, melyben a nappali - étkező magas belsőtérrel rendelkezik, mely megmutatja a tető faszerkezetét is, míg a hálószobai szárny  normál belmagassággal épült, hogy a tetőtér beépíthető maradjon, ha a család bővülne.




A megbízónkkal együtt örekedtünk minél több természetes anyagot használni a tervezés során, így a burkolatoknál természetes követ és vörösfenyőt használtunk a fehér vakolt felületek kiegészítésére, illetve természetes palát a tetőfedésre.


Windszörf Sportcenter és Marina, Gárdony - koncepcióterv

együttműködésben: Lőcsei Vera

Ebben a koncepciótervben a cél az volt, hogy egy emberközpontú és jól szervezett teret hozzunk létre az új Gárdonyi Marina számára, miközben a partvonalat közterületként tartjuk meg. Fő fókuszunk a régi móló revitalizálása volt a vízben, amely tökéletes helyszínt biztosíthat egy szörfközpont és egy bár számára. Egy alap rasztert és egy játékos, nyitható fa homlokzati rendszert használtunk, hogy helyet biztosítsunk ennek a két funkciónak és megoldjuk az épület átláthatóságát a part felől.


látványterv: Ruga Máté


Ezenkívül egy alapvető telepítésikocepciót is készítettünk az új Marina létrehozásához, melyben azáltal, hogy csak egy recepció és egy vizesblokk funkciót helyeztünk el a közterületen, meg tudtuk őrizni a terület hozzáférhetőségét a közfunkciók számára is, így a folytatólagos parti sétány továbbra is biztosított marad.


Crossfit box koncepcióterv - Budajenő


A CrossFit box egy kis léptékű sportcsarnok koncepcióterve. A tervezési folyamat során egy teljesen a crossfit edzések számára kialakított kis léptékű sportcsarnok létrehozása volt a cél, amellett hogy egy emberi léptékű és fenntartható anyaghasználatú épületet hozzunk létre. A sportcsarnok hierarchikusan elrendezett fa tartószerkezettel rendelkezik, nagy megnyitásokkal a hátsó kert felé.


Az északi és déli falakon létrehozott nagy megnyitásoknak köszönhetően az épület jól átszellőztetthető és a természetes bevilágítása is jól alkalmazkodik az edzések igényeihez.


Betonelem előregyártó üzem - Törökbálint


együttműködésben: Facework, vezető tervező: Balázs Pápay

Gyártócsarnok
Hőszigetelt, párazárt, fűtetlen acélszerkezetű csarnoképület. Két fő része az egyterű gyártó rész és az érlelőkamra. A gyártó részen belül helyet kap egy fűtött, emeletes épületrész, műhellyel, tárolóraktárral és személyzeti részleggel. Ebben az épületben folyik a termékek gyártása. Itt kap helyet a technológia legfontosabb része, egy nagyméretű présgép. A présgépből kikerülő termékek bekerülnek az érlelőkamrába, mely egy teljesen automatizált csarnokrész. Az érlelőkamrából a termékek további belső gyártósoron eljutnak a késztermék kihordó pályára, ahonnan ideiglenes tárolókra, vagy a végleges raktári helyükre kerülnek.

fotókredit: Simon Zsolt

Keverőplatform
A keverőplatform a gyártócsarnok működését kiszolgáló melléképítmény. Ebben az építményben történik meg az alapanyagok receptúrának megfelelő bekeverése a soradagolók és tárolósilók segítségével. Innen kerül továbbításra a bekevert alapanyag a présgépbe.

Fedett kavicstároló
Három oldalról és felülről fedett épület, mely több tíz tonnányi kavics tárolására tervezett vasbeton falakkal van kialakítva. A kavics egyenesen innen kerül áthordásra  a három és négyrekeszes soradagolókba.


Diplomamunka - Vízi közterek a Dunán , Budapest


A terv célja változtatni Budapest jelenlegi kapcsolatán a Dunával. Annak ellenére, hogy a folyó keresztül folyik a város szívén, nincs egyetlen használható vízparti felület sem, ami nyitott lenne a városi élet befogadására. Jelenleg a rakpart és az azt terhelő járműforgalom létezik a városi vízpart helyén. A helyzet feloldására olyan úszó köztereket terveztem, amelyek szabadon mozgathatóak a városi szövethez illeszkedve. A belváros forgalmas partmenti közterei mellett az aktuális igényeknek megfelelően, pontonokból a Dunán lebegő köztér-szigetek kapcsolhatók össze.
látványtervek: Falussy Bence

A moduláris rendben egymás mellé illeszthető egységeken szolgáltató funkciók, fogyasztóterületek és szabadon használható közterületek kapnak helyet. A rendszer alapját előregyártott beton úszótestek adják, amelyek funkciótól függően egy faszerkezetű gerendarács tetővel védettek. Az elemek architektúráját ez a faszerkezetű pergola képezi, amely alatt helyet kapnak esőtől, direkt napsütéstől védhető fogyasztóterületek, nézőterek, illetve az időjárástól szükségszerűen megvédett kiszolgálódobozok is. Az úszó szigetek mesterséges vízpartokat hoznak létre, amelyek teret adnak a városi életnek és aktívan beengedik a Dunát Budapest szövetébe ás lecsalogatják az embereket a folyóhoz.